Szándéknyilatkozat 2021/2022
2021. március 11.
Kedves Szülők!
A szándéknyilatkozatot szerkeszthető formában igényehetik az ovodarendek@ajkanet.hu email címen vagy letölthetik az Ajka Város Önkormányzatának honlapján.
Kedves Szülők!
A szándéknyilatkozatot szerkeszthető formában igényehetik az ovodarendek@ajkanet.hu email címen vagy letölthetik az Ajka Város Önkormányzatának honlapján.
Kedves Szülők!
A beiratkozás törvényi szabályai a következők:
Az a gyermek, aki 2021. év augusztus 31-ig tölti be harmadik életévét, a nevelési év kezdő napjától, 2021. szeptember 1. napjától köteles az óvodai nevelésben – napi négy órában – részt venni! A 2021. évben 3. életévét betöltő gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértésnek minősül.
Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Felvehető, az a gyermek, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Az óvodák a sajátos nevelési igényű gyermekeket az alapító okiratuk szabályai szerint tudják fogadni.
A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala adhat felmentést a gyermek óvodai foglalkozáson való részvétele alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, felmentési kérelemét a tárgyév május 25. napjáig nyújthatja be a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatalához.
A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét az óvoda vezetőjénél (Rendelet 20. § (2c)).
A beiratkozás időpontja: 2021. április 20 és április 23. közötti időszakban zajlik, online az ovodarendek@ajkanet.hu e-mail címen és a 06/20/622-9777-es telefonszámon.
Az óvodakezdés első napján a szülő (gondviselő) köteles bemutatni:
Az óvodai beiratkozás nem jelenti egyúttal az óvodába történő felvételt is. A gyermek felvételéről a beiratkozás utolsó napját követő 30 munkanapon belül hoz döntést az intézményvezetője.
Az óvoda vezetője
a) az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban,
b) a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel.
A szülő amennyiben azt az óvodai beiratkozás napján kérte-, elektronikus úton értesítést kap arról, hogy a gyermek felvételt nyert, vagy a felvétel elutasításra került.
A határozatok közlésétől számított tizenöt napon belül a szülő a döntés ellen fellebbezést (eljárást megindító kérelmet) nyújthat be az óvodavezetőnél, Ajka Város Jegyzőjének címezve
A beiratkozási adatlapon megadott személyes adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezeljük.
A Regenbogen Német Nemzetiségi Óvoda és Művelődési Ház / továbbiakban intézmény/, mint adatkezelő kijelenti, hogy az adatkezelés során az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el. Személyes adatot az intézmény kizárólag előre meghatározott célból az ahhoz szükséges ideig, a jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése érdekében kezel. Az intézmény csak olyan személyes adatot kezel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, és a cél elérésére alkalmas. Az adatkezelés során az Intézmény tudomására jutott személyes adatokat kizárólag azok az Intézmény megbízásában, vagy az Intézménnyel munkaviszonyban álló személyek ismerhetik meg, akiknek az adott adatkezeléssel kapcsolatban feladatuk van.
A gyermekek adatai a beiratkozást követően rögzítésre kerülnek az Oktatási Hivatal rendszerébe, illetve azon gyerekek esetében, akik körzetileg más intézményhez tartoznak ott, tájékoztatási kötelezettségünk van Ajka Város Önkormányzata felé.
Bármilyen egyéb kérdésük van szívesen segítünk, küldjenek üzenetet, illetve hívják a fenti telefonszámot.
Köszönjük a megértésüket és együttműködésüket.
Ajka, 2021. március 3.
Pék Zsuzsanna
Intézményvezető